Magyarországon a felhasznált ivóvíz majdnem teljes egészében felszín alatti vízből származik, elsősorban fúrt kutakból, kis részben forrásfoglalásokból.
Nem mindenhol van mód helyszíni vízbeszerzésre. Magyarország természeti adottságai ugyan elég jól ismertek, de ennek ellenére sikertelen, meddő kútfúrási próbálkozások ma is előfordulnak. Gyakoribb, hogy emberi okok, pl. környezetszennyezés, vagy a már meglévő, elsőbbséget élvező vízkészletek védelme miatt nem lehet egy adott területen új vízkivételt létesíteni.
Mind a felszíni, mind a felszín alatti vizek állami tulajdonban vannak, azaz víztermelő kút létesítése, és a meglévők termelésének a megváltoztatása is engedélyköteles tevékenység.
Vízügyi tervezést csak megfelelő Mérnöki Kamarai jogosultsággal rendelkező szakember végezhet. Cégünk, a Földtudományi Tervező és Fejlesztő Kft nevéhez illően tudományos alapú, a helyszíni adottságokhoz illeszkedő szakmai javaslatokat ad, illetve ezek alapján készülő pontos műszaki terveket készít. Sekély kerti kutak engedélyeztetésére, felmérésére, illegális kutakkal kapcsolatos feladatokra nem vállalkozunk!
Öntözési vízbeszerzés esetében mindenhol fentről lefelé kell haladni, azaz elsőként esővíz-gyűjtésre, és felszíni víz-hasznosításra kell törekedni, és csak akkor lehet talajvízkutat, majd esetleg mélyebb kutat is létesíteni, ha az előbbiek nem megfelelőek a helyi vízigény ellátására.
Régebben a felszíni és felszín-közeli vizeket nagyon sok esetben elsősorban veszélyforrásként, elhárítandó, elvezetendő problémaként kezelték, az utóbbi évtizedekben azonban egyre gyakoribbak a komplex vízközpontú fejlesztések, kapcsolt víz- és energia-hasznosítások, ökológiai vízgazdálkodási megoldások.
Jó minőségű, ivóvízként és fürdésre is használható vizet feltárásához általában mélyebb kutat kell létesíteni.
Ásványvíz, illetve gyógyvíz nem tárható fel sehol – ezek ugyanis elsősorban jogi kategóriák. Sikeres megfelelő minőségű vizet lehet külön eljárásban forrásvízzé, ásványvízzé, illetve gyógyvízzé minősítani. Természetesen rutinos geológus tervezőként mi is többnyire előre meg tudjuk becsülni egy adott helyszínen várható kinyerhető vízmennyiséget, vízminőséget és felszíni kifolyóvíz-hőmérsékletet.
Több évtizedes vízügyi szakmai tevékenységünk során eddig sikerült elkerülnünk teljesen sikertelen (meddő) kút tervezését is, és hatósági engedélykérelem elutasítását is. Etikus, felelősség-vállaló, őszinte, környezetbarát, tudomány-centrikus munkát várhat el tőlünk – ezt várjuk el mi is magunktól. Vízbeszerzési terv, fejlesztés esetén keressenek meg minket!
Magyar Hidrológiai Társulat Vízgyűjtő-Gazdálkodási terv (VGT) Földtani Intézet Kútfúró Szövetség Magyar Víz-és Szennyvíztechnikai Szövetség MASZESZ Magyar Geotermális Egyesület Felszín Alatti Vizekért Alapítvány